~első rész :)

Augusztus .01 .

„Minden napom elveszett, melyben nem éreztem – legalább egy rövid másodpercig -, hogy öröm van a szívemben” 
 Igen ... Ez az a mondat amivel talán legjobban jellemezni tudnám magam . Egy lány aki most 16 éves és a szülei szerint "kicsapongó" életet él.Hmm... Érdekes... Szerintem abszolút nem igaz rám , de semmi gond már megszoktam , hogy a szüleimnek ha megszeretnék felelni diplomata apácának kéne lennem . Nos hát pont nem az vagyok . New York-i lány létemre egész normálisnak érzem magam . Egy lány akinek rengeteg barátja van , de egyik se az akinek bármit el merne mondani . Hiszen jól kereső szülők mellett igazán nehéz nem érdekbarátot találni. Hát igen nekem még nem sikerült . Nem vagyok egy "naplóírós " lány , de ami ma történt gyökeresen megváltoztatta az életem . A szüleim ismét kiakadtak rám , mert este elmentem a barátaimmal bulizni , de ez ilyen korban normális nem ? Úgyhogy megint "kicsapongó" életstílusomra hivatkozva lehívtak a nappaliba , hogy most nagyon komolyan el kell beszélgetnünk. Hogy én mire számítottam ? Arra , hogy kapok egy nagy fejmosást és egy napig a szobámban kell kuksolni , mint általában balhék után . Hát a mai nem éppen így alakult. Kicsit félkómában ,pizsiben és a nyuszis mamuszomban ballagtam le a lépcsőn és a nappali irányába csoszogtam . Mikor beértem apu és anyu a kanapén ültek . Én leültek a velük szemben lévő fotelbe így teljesen rám láthattak , de az arckifejezésükön nem azt láttam amit szoktam , hanem valami mást. Düh helyett fájdalom és hiányérzet ült azt arcukra . 
-Holly figyelj ! Ezt a döntést nekünk is nagyon nehéz volt meghoznunk , hidd el ezt mind a te érdekedben tesszük.-kezdte anyu . Amikor a szüleim komolyan akarnak beszélgetni velem annak sosem lesz happy end a vége .
-Most lehet utálni fogsz minket azért mert kiszakítunk a baráti társaságodból és az életedből , de ez majd a javadat szolgálja .-folytatta apu és amikor látta, hogy félelem lesz úrrá rajtam megenyhültek az  arcvonásai és egy fájdalmas mosolyt küldött felém . 
-Ugye nem akartuk zárdába küldeni? - kérdeztem a könnyeimmel küzdve.-Kérlek . Eskü mindent megbántam amit azt hiszitek ellenetek követtem el . Soha többet nem iszom , nem tálálkozok a barátaimmal és javítok a sulis átlagomon is jövő tanév elejétől . Csak ne kelljen itt hagynom New York-ot és ne kelljen apáca életet élnem .-mondtam végül elindult az első könnycsepp és a padlóig meg sem állt . Ezt követően pedig már csak úgy potyogtak a könnyeim.
-Holly ! Nem küldenénk zárdába . Soha . Viszont csak úgy tudjuk elképzelni a jövődet , ha érettebb vagy így muszáj New York-ból elküldenünk. -mikor meghallottam , hogy el kell hagynom a szülővárosomat (amit mellesleg imádok ) a könnyeim még jobban folyni kezdtek és kis patakokat alkotva mosták az arcomat.
-Mi? Ne ! Könyörgöm csak ne kelljen elmennem . -szipogtam.
-Kicsim hidd el egy gyönyörű városba kerülsz majd és ide bármikor eljöhetsz látogatóba a gimnáziumi éveid végéig .-próbált nyugtatni apu és amikor láttam az őszinte fájdalmat az arcán rájöttem , hogy nem akadhatok így ki .Lehet , hogy nem mintaszülők , de nekik sem lehet könnyű... Elküldeni az egy szem lányukat egy idegen városba. 
-De mégis hova ?-próbáltam erőt venni magamon , de a hangom olyan vékonynak és erőtlennek hangzott . 
-Kicsim ne kapj sokkot jó? De London-ba kell költöznöd a Gimi végéig.-mondta ki végül anyu , akinek szinték csak úgy potyogtak a könnyei.
-Miii?? London ? De az Európában van ... Nagyon messze innen ...-mondtam , de nem a szüleimnek hanem leginkább magamnak . London nem az nem lehet.

-Igen kicsim . London-ba egy igen jó hírnevű lányiskolába fogsz járni . -mondta ki ki a végszót apu. Ennyi . Nem bírtam tovább és felszaladtam a szobámba . Ahogy hagyat terülve feküdtem az ágyamon és agyaltam rájöttem , hogy ha azt hittem a mostani életem borzalom akkor mi lesz ezután ? Tehát összegezzük csak . Itt vagyok én Holly Clark akit a szülei 16  évesen egy idegen városba küldenek , tovább tanulás és éretlenség szempontjából. Hmmm.Szuper.....